Egykori középiskolai fizikatanárom, Szűcs István jutott eszembe. Nála alakult ki az a szép hagyomány, hogy az óra elején megkíséreltünk napi aktualitásokkal, politikával, meg úgy egyáltalán: a világ folyásával kapcsolatos kérdéseket feltenni, amire Szűcs Pista, ha olyanja volt (és persze ha jól kérdeztünk), kedvvel válaszolt, és hopp, máris elszaladt az órából bő harminc perc, pápá, felelés! Nyilván ennek egyenes következménye, hogy a mai napig összekeverem Faradayt Fahrenheittel, de hát kit izgat. Amíg van google.

Mindezt csak azért hoztam fel, mert erről a kötetről ez ugrott be. Hogy ott áll Weber prof a katedrán, a tanulóifjúság meg izgatottan kérdez: „Tanár úr! Meséljen nekünk a tudományról mint hivatásról!” „Doktorprofesszorrektorúr! Tudna valamit mondani a politikáról mint hivatásról?” A kérdések jók, megragadják Weber fantáziáját, hosszú előadásokba bonyolódik hát. A diákság pedig örül: addig se beszél a közgazdaságtanról vagy a szociológiáról.


(Sajnos a prof kicsit emlékeztet Kásler doktor úrra... de nézzük el neki.)

Lássuk a két előadást.

1.) Tudomány mint hivatás. Régen ugye úgy volt, hogy belecsapott a villám a fába, az kigyulladt, az ősember meg azt mondta: „Ó! Hát én ezt nem értem. Biztos varázslat. De azért megsütöm rajta a barlangi lajhár bélszínemet.” Manapság meg felülsz a villamosra, és ugyanúgy nem érted, mitől indul el. Mi akkor a különbség? Nos az, hogy ha AKARNÁD, megtudhatnád, mitől megy a villamos. Nem akarod, persze, nem vagy te villamosmérnök, de akkor is. A modern kor tudománya tehát lehetőséget teremt arra, hogy „varázstalanítsd” a világot. A varázstalanított világ persze űrt hagy az emberben*, és prófétákat keres magának. Weber le is szögezi gyorsan, hogy ezeket a prófétákat ne a katedrákon keressük. A tanárnak ugyanis nem az a dolga, hogy prófétáljon, személyes karizmájával ne híveket gyűjtsön maga köré, hanem maradjon tárgyszerű, legyen a tudomány szolgája – úgy dolgozzon, hogy közben kívánja, hogy utódai meghaladják, mert így épül a tudomány épülete.
2.) Politika mint hivatás. Weber professzor konzekvens, az előbb azt mondta, legyünk tárgyszerűek, hát most sem értékítéletet mond a napi politikáról, hanem csak ábrázolja azt. Kezdi a történelem kezdetén, ahol már látszik, mi is a politikai hatalom lényege: az erőszak alkalmazásának monopóliuma. Enélkül ugyanis hatalom se akkor, se azóta nem elképzelhető. Pedig ekkor még nem is voltak igazi politikusok, csak a fejedelem meg a spanjai, a gondolat, hogy a politika olyan dolog, ami hivatásszerűen is űzhető, csak később jelent meg. Bekopogtak hát az ajtón azok, akik a politikáért élnek, és azok is, akik a politikából. Utóbbiak vannak többen. Weber számára a politika legérdekfeszítőbb problémája morális. Ugyanis a politikus kétfajta erkölccsel kénytelen dolgozni. Az egyik a lelkiismeret-erkölcs, amelyre mondjuk az Újszövetségből legkönnyebb példákat hozni: hogy tartsd oda a másik orcádat is, meg hogy ne állj ellent a gonosznak. Ezek a parancsok belülről fakadnak, tulajdonképpen a klasszikus erkölcs alapvető parancsai. Ugyanakkor a politikus kénytelen dolgozni az úgynevezett felelősségerkölccsel is, mert választott vezetőként felelősséget vállalt azért, hogy választóinak jobb legyen. Magyarán ellent kell álljon a gonosznak, ha az az állampolgárokat fenyegeti. Ez az ellentmondás a politikusi pálya Achilles-sarka: lehetetlen olyan döntéseket hozni, amelyek mindkét erkölcsnek megfelelnek. Kokettálnia kell az ördöggel, hogy metaforikus legyek – ha pedig a pozitív célok helyett csak a hatalomvágy mozgatja, akkor biza el is viszi a lelkét Mephisto. Sajnos továbbra is csak metaforikusan. Úgyhogy az ilyen politikust továbbra is nekünk, a választónak kell jól pofán csördíteni.

Kellemes, míves tanulmányok. Szimpatikus csávó ez a Weber. Persze ha elkezd közgazdaságtanról beszélni, lehet, meggondolom magam.

* Elméláztam azon, hogy az oltásellenesek, akik elutasítják az orvostudomány eredményeit, vajon a világ „varázstalansága” ellen lázadoznak, amikor ezoterikus válaszokat keresnek az őket körülvevő problémákra? Vagy épp ellenkezőleg, pont azért lázadnak, mert az orvostudomány annyira bonyolulttá, érthetetlenné vált, hogy azt érzékelik gyanús varázslatnak, és valami egyszerűbben, világosabbat akarnak helyette? ( )

Este livro de Max Weber reúne ensaios em que o sociólogo alemão aborda essas duas matérias. O texto contido na obra é baseado em conferências dadas por pelo autor, nas quais ele analisa a forma da ciência contribuir para a racionalidade humana, além de demonstrar as características do Estado moderno e como ele funciona estruturalmente.

CX03

Weber delivering what we might call an overview of both the social sciences and politics to an audience hungry for guidance.

Although the editor describes these lectures as some of the most philosophical of Weber's works, my opinion is that they're not philosophical enough to be of interest today. He discusses the work of scientists and politicians from a broad perspective, but most of his discussion is still tied to specific questions in German academic and political life 100 years ago. I see little reason why you should read this book unless you have a specific interest in this period or in Weber's lifework. Modern texts in politics and science studies are likely to teach you much more about the nature of these vocations today.