Mágikus erővel bír ez a könyv: bármilyen fitten is kezdtem bele, három mondat után azon kaptam magam, hogy ásítok. A hátsó borítóra ugyan ráírta valaki, hogy "a művelt nagyközönségnek is izgalmas és élvezhető olvasmány", de vagy nagyon el akarta adni a kötetet, vagy végzetesen máshogy definiáljuk a "nagyközönség" kifejezést. Szerény véleményem szerint ugyanis Popper egyszerűen tesz a laikusokra - laikus alatt értve mindenkit, akinek nem a Bernoulli-tétel volt a jele az óvodában. Ő csak és kizárólag balhitben tévelygő kollégáihoz beszél, azokhoz, akiket meg akar győzni arról, rosszul értik a tudománytörténet egyik legégetőbb problémáját, a "valószínűtlenségi logika" meg az "induktív módszerek" híveihez intézi szavait, azokhoz, akiknek eddig a létezéséről sem tudtam, de Popper megjelenéséig vélhetően uralták a tudományfilozófiát. Ennek következtében teljesen természetes, hogy olyan a szövegben haladni, mintha sós mocsáron lábalnék át (szembeszélben!), hisz a szerzőnek folyvást és kétséget kizáróan bizonyítania kell, amit állít, következésképpen olyan szavakat, mint az "egyszerű", a "valószínű" vagy a "véletlen" megpróbál matematikai képletekre lefordítani, és úgy általában, minden marginálisnak tűnő logikai problémát tíz oldalon keresztül fejteget, pedig én simán elhinném becsszóra is. Ja, és arról nem is beszéltem még, hogy lépten-nyomon olyan lábjegyzetekbe ütközünk, amelyek felhívják a figyelmünket, hogy Popper azóta kibővítette vagy elvetette a fenn taglalt gondolatmenetet, de ha erről többet akarunk tudni, akkor fordíttassuk le a Postscript c. munkáját, mert az sajna nincs meg magyarul. Na, hát így.



Mivel az eddigiekkel nyilván elvettem mindenki kedvét a könyv elolvasásától, kötelességemnek érzem, hogy legalább összefoglaljam, miről szól. Annál is inkább, mert közben meg ménkű fontos könyv, olyan szöveg, ami alapvetően forradalmasította a tudományos gondolkodást.

Popper tézise ugyanis az, hogy a tudományos állítások mércéje nem a verifikálhatóság (kb. bebizonyíthatóság), hanem a falszifikálhatóság (cáfolhatóság). Leegyszerűsített példával illusztrálva: ha én azt állítom, hogy minden egész szám háromszorosa páros szám lesz, akkor végtelen számú esetet tudok mondani, ami engem támaszt alá, de ez nem jelent semmit, mert ettől még az állítás nem lesz igaz. Viszont elég egy olyan esetet mondani, amikor a végösszeg páratlan, és háhá, máris falszifikáltuk az állítást. No most ennek számos következménye van, leginkább az, hogy Popper értelmezésében csak azok az állítások tekinthetőek tudományosnak, amelyek - legalább elméletben - cáfolhatóak. Az "Isten szeret téged" megállapítás például lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, tehát nem tekinthető tudományos hipotézisnek*. A másik, tán még ennél is fontosabb hozadék, hogy Popper szemében a tudomány nem kész, megállapodott valami, saját metaforája szerint inkább olyan házra emlékeztet, amit felhúztunk ugyan, mert lakni csak kell valahol, de legyünk felkészülve rá, hogy ha úgy alakul, bármikor lebonthatjuk vagy áthelyezhetjük máshová. Nincs tehát végérvényes tudás, csak egyfajta ideiglenes állapot, állításaink addig érvényesek, amíg valaki nem jön a cáfolattal. De ez nem a tudomány relativizálása, dehogy, sőt: a tudomány fejlődésének záloga. Túl sok okos töltötte azzal egész szakmai pályafutását, hogy saját, egyszer kicsiszolt elméletét védte foggal-körömmel ahelyett, hogy maga próbálta volna megcáfolni azt - holott Popper szerint ez lenne a tisztességes eljárás, ettől haladunk előre. Vagy ahogy a szerző mondja: "a tudós ugyanis nem azért tudós, mert tudás, cáfolhatatlan igazság van a birtokában, hanem azért, mert állhatatosan és vakmerően kritikusan keresi az igazságot."

Újszerű és termékeny elmélet ez, amit az is jelez, hogy a társadalomtudományba is átszivárgott. Hogy mást ne mondjak, a nyílt társadalom egyik alapvető hivatkozási pontja lett belőle: “Az adott társadalmi szituációk résztvevőiként mindannyiunknak rendelkeznünk kell bizonyos nézetekkel, amelyek alapján cselekszünk. De milyen alapon cselekedjünk, amennyiben elfogadjuk, hogy nézeteink nagy valószínűséggel tévesek, de legalábbis a valóság hiányos vetületei. A válasz ugyanaz, mint amit Popper adott a tudományos módszerre: nézeteinket átmeneti igazságokként kell kezelni, és közben biztosítani kell az állandó felülvizsgálatot. Ez a nyílt társadalom alaptétele.” (Meg se mondom, ki mondta. A miniszterelnök úr szokta gyakran emlegetni, ha ideges.) Nyugodtan állíthatjuk hát, hogy Popper elvei egyfajta forradalmat eredményeztek a gondolkodásban. Kár, hogy olyan kínszenvedés volt olvasni. Mindegy, túl vagyok rajta. Majdnem olyan büszke vagyok erre, mintha kockákat növesztettem volna a hasamra.

* Ez a kritérium kifejezetten fontos, ha meg akarjuk különböztetni az áltudományokat a tudományoktól. Hisz az áltudománynak pont az a lényege, hogy nem ad lehetőséget a cáfolatra. Gondoljunk a laposföldesekre. Bármilyen ellenük szóló bizonyítékot laza csuklómozdulattal hamisítványnak, egy ellenséges környezet manipulációjának bélyegeznek. Ezzel abszurd szituációt teremtenek: világképükben a mellettük szóló "érvek" verifikálják állításaikat, de az ellenérvek is, mert minden ellenérv csak annak bizonyítéka, hogy létezik egy hatalmas ellenség, aki minden erejével el akarja leplezni az ő igazságukat. ( )

This is not for the general reader, even one particularly interested in philosophy or science, as am I. It addresses the philosophy of science in a manner similar to Wittgenstein's later characterization of his "Philosophical Investigations" as his attempts to untangle various confusions besetting discourse in that field.

Popper's tools are largely formalizations of scientific process and interpretation. This tends to give it somewhat the flavor of Whitehead's "Principia Mathematica", with some of its same advantages and disadvantages. With the advantage of formal exactitude comes the disadvantage (to the general reader) of having to deal with set theory, propositional logic, math and numbing precision about words. Also it seems that the more highly formalized is a system, the less interesting (even to philosophers and mathematicians) it comes to be, except as it may resolve major entanglements. Has anyone ever opened the "Principia" for help in solving a physics problem?

Fortunately, Popper does some untangling in a few interesting areas. For one, he demonstrates the supreme scientific importance, in a universal theory, of its falsifiability, and he shows the illogic of trying to formally prove any such theory. He shows also that it is not logical to assign a formal probability to the truth of a universal theory, even though some assessment can be made based on how easily a theory might be falsified and on how rigorous have been attempts at falsification.

Popper also emphasizes the importance of forming (falsifiable) hypotheses, quoting Novalis: "Hypotheses are nets; only he who casts catches". He concludes that there can be no formal process of generating them.

Popper also shows that (hypothesis aside) true induction in scientific analysis is an illusion and is in fact, where useful, deductive (mathematical induction notwithstanding; it is tautological).

I agree with Popper in so far as I follow him, but I sense that his major contributions here have already been accepted and entrained within current philosophy of science, making his arguments here primarily of historical importance today. He published originally in 1939, rewrote the book in English and re-published in 1959, and has added multiple and extensive appendices. He discusses therein (among many other things) the Einstein Podolsky Rosen paradox, obviously without mention of John Stewart Bell's 1964 paper and its relation, if any, to some of Popper's suggestions about entanglement.

A philosopher of science who has not read this book, if there be one, will want to add a star or two both for her greater appreciation of the formal arguments and for the historical aspects of interest. ( )

> Babelio : https://www.babelio.com/livres/Popper-La-logique-de-la-decouverte-scientifique/9...

> Gohau Gabriel. Karl R. Popper, La logique de la découverte scientifique, Collection Bibliothèque scientifique Payot, 1973.
In: Raison présente, n°32, Octobre – Novembre – Décembre 1974. Le rationalisme face a deux illusions. pp. 121-124. … ; (en ligne),
URL : https://www.persee.fr/doc/raipr_0033-9075_1974_num_32_1_1713_t1_0121_0000_3

> Histoire et philosophie des sciences, (2013), page 152 : https://www.cairn.info/histoire-et-philosophie-des-sciences--9782361060398-page-...
> Sciences Humaines, Hors-série 42, « La bibliothèque idéale des sciences humaines », 2003 : http://thomas.lepeltier.free.fr/cr/popper-la-logique-de-la-decouverte-scientifiq...
> Dialectica, Vol. 29, No. 4 (1975), pp. 280-281 : https://www.jstor.org/stable/42968659
> Archives de Philosophie, Vol. 38, No. 2 (AVRIL-JUIN 1975), p. 312 : https://www.jstor.org/stable/43033689
> Revue Philosophique de la France et de l'Étranger, T. 166, No. 1, PHILOSOPHIE ET RELIGION (JANVIER-MARS 1976), pp. 74-75 :
https://drive.google.com/file/d/1M-SlDNRt3XCV-6TVys1dQeXO--z1ALgT/view?usp=shari...
> Les Études philosophiques, No. 2, L'idéalisme allemand entre gnose et religion chrétienne (Avril Juin 1999), pp. 282-284 : https://drive.google.com/file/d/1L0NwO6Acu1uT3dHNvZ17-Jre1dWOs8iJ/view?usp=shari...

Librería 6. Estante 4

Should be required reading for every phd candidate in the sciences. Completely destroys the craft of the militant scientist. ( )