Nie werden wir so ganz verstehen, was unsere Vorfahren den jüdischen Mitbürgern angetan haben. Dieses Buch bereitet dieses Kapitel unserer Geschichte besonders schonungslos und spannend auf.

Für mich gehört es ohne Zweifel zu einem emotional nahegehenden Geschichtsunterricht, dieses Buch zu lesen und zu besprechen. Nirgendwo kann man tiefer eintauchen in die Gedanken der damaligen Peiniger und Opfer.

Wenn das eigene Leben nichts mehr wert ist, wenn alle Hoffnung flieht, man mehr den Tod als das Leben ersehnt, man eine Nummer ist, sich selbst als solche sieht. Dann ist man zu Beginn dieses Buches, im Frühjahr 45, als in der nahen Stadt die Kamine herrlich dampfen, die Menschen offenbar die Gefangenen oben im Lager vergessen haben. Bis dann doch die ersten Bomben fallen und einiges in Bewegung kommt.

Spannend und schonungslos, eine Anklage gegen das Unmenschliche.

Remarque koncentrációs tábori regénye két szinten játszódik: az egyiken azok vannak, akik a poklot elszenvedik, a másikon pedig azok, akik a poklot működtetik. A két szint között van némi átfedés (a kápók és barakkfelügyelők hada, azok a foglyok, akik egy falat pluszkenyérért részt vesznek a többiek kínzásában), de azért nagy általánosságban elmondható, hogy a szintek között nincs és nem lehet emberi értelemben kapcsolat. Mert a pokol működtetői, az SS-ek nem emberek, hanem szörnyek – a kérdés csak az, hogy számításból, szadizmusból vagy frusztrációból váltak szörnnyé. Remarque-ot nem érdekli igazán, hogyan jutottak odáig, hogy mások testi és lelki elpusztítása lett a szakmájuk (az erre utaló motívumok csak a történet színezésére szolgálnak), az meg pláne nem foglalkoztatja, hogy a háború végeztével hogyan épülnek majd be az új Németország társadalmába*. Ami őt érdekli, az a hősök személye, azoké a foglyoké, akik ebben a pokolban is megőrizték emberi méltóságukat, vagy legalábbis egy szikrát belőle, hogy aztán abból rakjanak tüzet, amikor az egésznek vége lesz.

Nyilván akad ennél komplexebb, mélyebben strukturált szöveg a holokausztról. (Bár tegyem hozzá rögtön – tegyed –, hogy Remarque legalább két, a korban nem gyakran feszegetett kérdést bevisz a regénybe: az egyik a nácizmus és a kommunizmus finom összehasonlítása a könyv vége felé, a másik pedig annak hangsúlyos ábrázolása, hogy a német vereség közeledtével milyen változásokon mennek át foglyok és őrök egyaránt. Különösen tanulságos ebből a szempontból az opportunista – de őszintén opportunista! – Neubauer táborvezető metamorfózisa.) Igen, rá lehet sütni e könyvre, hogy hatásvadász – de a Remarque-tól megszokott magas szinten az. Mert az író ezúttal is szívből írt, és az nagyon megy neki – ettől kap a szöveg valami elképesztő lendületet, és ez tölti fel emócióval, de úgy, hogy az ember legszívesebben máris kerítene magának egy nácit valahonnan, hogy alaposan taknyán tenyerelje. És hát azt kell mondjam, momentán teljesen respektálhatónak tartom ezt, mint írói célt.

* Pedig hát ez aztán izgalmas kérdés… tulajdonképpen végtelenül meglepő, hogy a demokratikus Németországban tovább élő SS-táborőrök százai, ezrei nem sorozatgyilkosok lettek, hanem ipari munkások, rendőrök, vagy akár orvosok, és többé-kevésbé normakövető módon bonyolították le hátralévő életüket, mintha mi sem történt volna. ( )

A powerful novel with a wartime setting is something that has been done many times, by many authors. In some cases these books were one-hit wonders, such as James Jones and From Here to Eternity. In other cases they were but one example of a lifetime of great writing, such as Ernest Hemingway's For Whom the Bell Tolls. To write two exceptional novels, set in two different wars, would seem to be a singular achievement, one that has been done by Erich Maria Remarque with All Quiet on the Western Front, from World War I, and Spark of Life, set in WWII.

Spark of Life is set in a Nazi concentration camp near the end of the war. It tells the story of the war's end, primarily from the point-of-view of one prisoner but also including the perspectives of other characters, including other prisoners, their captors and people living in the nearby village. Remarque neither hides the savagery of the Nazi's, nor does he glorify the actions of the prisoners as the war ends. He simply tells a story, albeit a fictional one, but saturated with elements that are present in the historical record.

While originally published in 1952 I found this to be a very modern read, well-written from start to finish. I highly commend this book. ( )

The Spark of Life is a gripping tale of fear, horror and death by a masterful writer, but it is also a tale of the indomitable human spirit. The story Remarque tells is all the more terrible for being based in reality, a recounting of historical events as they played out at the end of World War Two for the inmates of a German concentration camps. I read this book in high school, and found it hard to take; in fact it stayed with me for years. That's of course to the author's credit. This is a book that deserves to be read, as long as the reader knows what s/he is getting into. ( )

Basic concentration camp novel, but I liked it.