Sort of strange; not sure I really get it but I did enjoy the stories. The everyday qualities of the characters at home etc reminds me of Raymond Carver. Many of those have a sense of hopelessness that I don’t think these stories have. They are all set in Japan but other than place names the characters don’t seem very foreign to me as a westerner. Very interesting and I plan to check out some of the authors longer works. ( )

More Murakami weirdness! Many outstanding short stories but also a few that didn't really excite me. Here are the best, in my opinion.

The wind-up bird and Tuesday's women (this is basically the first chapter of The Wind-up Bird Chronicles)
The second bakery attack
On seeing the 100% perfect girl one April morning
Sleep
Family affair
Barn burning
The last lawn of the afternoon
A slow boat to China

Other readers may have different opinions. I have to wonder though, how much was lost in translation. I kept getting the sense that there was a very clear message to a Japanese reader that I was just not getting sometimes. Also, he uses the same name for characters in different stories, Noboru Watanabe...why? The stories are not related to each other.

Regardless, an enjoyable collection and worth the read to get to know more about Murakami's writing.
( )

Second Bakery Attack, Sleep (!!!) and tv people. ( )

Bár ezzel hipsterbölcsészek között nem hivalkodnék, de én szeretem Murakamit. Szeretem a banalitás határán táncoló nyelvét, szeretem, ahogy e nyelv mögül kikandikál egy párhuzamos mágikus világ jelenléte – még akkor is, ha ezt a mágikus világot folyton ugyanazokkal a trükkökkel jelzi. Szeretem továbbá párhuzamos világainak érthetetlen pszeudo-logikáját. Szeretem még azt is, hogy folyton mintha ugyanazt a szereplőt írná meg – ezt a jó harmincas, még európai szemmel is kirívóan ambiciómentes figurát, akinek a puszta léte is istenkáromlásnak tűnhet egy tősgyökeres japán számára. Szeretem, hogy olyan összetéveszthetetlen. Ezzel együtt utolsó könyve után némi elhidegülés állt be a kapcsolatunkban, ám most itt van a Köddé vált elefánt, így megint szent a béke*. Imponálóan egységes kötet ez.

Azt hiszem, a Murakami könyvek mind a beváltatlan ígéretekről szólnak**. Hogy létrejöhet kapcsolat emberek között, de nem tarthat örökké. Hogy léteznek titkok, de sosem érthetjük meg a logikájukat. Hogy részt vehetünk a varázslatban, de végső soron ott állunk majd üres kézzel. Ezért árad a könyveiből valami megbékélt szomorúság. Minden eszközzel mintha ezt a szomorúságot építené: találunk regényeiben hamis kulcsokat – jeleneteket vagy szereplőket, amik mintha közelebb vinnének minket a megfejtéshez, de csak olyan ajtókat nyitnak, amik a semmibe vezetnek. És ott vannak a menetrendszerű rejtélyes telefonhívások, mert a telefonhívások kiválóan alkalmasak arra, hogy érzekeltessük vele az emberi kommunikáció kozmikus értelmetlenségét: beszélgetések fizikai kontaktus lehetősége nélkül. És persze ott vannak a macskák – akik időnként szintén hajlamosak úgy viselkedni, mint egy testet öltött beváltatlan ígéret… Ésatöbbi, ésatöbbi. Szép, kerek világ ez.

* Igaz, ez a könyv angol nyelvterületen már szinte a krisztusi korba lépett. A magyar könyvkiadás malmai lassan őrölnek.
** Loptam egy Thomas Bernhard-idézetet, ami a Murakami-életmű mottója is lehetne: „Ha egész életünk során minden kérdésünkre válaszolnának, a végén mégse jutnánk messzebbre, mint anélkül.” ( )

This book was one of the first Haruki Murakami exposures to our book club members, and as such many found it hard to understand and get into, especially given the abstractness of the story. Overall the rating was 2/5. ( )