Notes From The Underground (1864 original; edició 2017)

Seems to be pretty standard for Fyodor's protagonists to confuse agonizing and obsessing over things with being intelligent and cultured. ( )

309/41-Περίεργο γράψιμο. Θαρρείς και είναι δυο ξεχωριστά διηγήματα. Το πρώτο λίγο δυσκολονόητο περιγράφει τη προσωπικότητα του πρωταγωνιστή και η ιστορία που περιγράφει το δεύτερο μέρος θαρρείς επιβεβαιώνει την ιδιαιτερότητα του χαρακτήρα του . ΄Ανθρωπος που έχει εκλάμψεις καλοσύνης και αυτοκριτικής , αλλά ταυτόχρονα αυτοκαταστροφικός με τα απωθημένα και τις κακίες που αυθόρμητα βγαίνουν από το στόμα του . Επίσης κολλάει στην επίτευξη κάποιων πράξεων ως επί το πλείστον κακών , οι οποίες τονίζουν την ιδιαιτερότητα του. Μοναδική η περιγραφή της σχέσης και γάμου στη συνέχεια. Αν και ο ίδιος μετά την αρνείται και είπε πως απλώς τη ξεστόμισε ως ψέμα για να πληγώσει τη κοπέλα. Γενικώς ένας άνθρωπος μπερδεμένος που θέλει τόσα πολλά να κάνει αλλά τελικά δεν κάνει τίποτα και παραμένει εφ' όρου ζωής στο υπόγειο. ( )

4.5

The thoughts of someone who has chosen to isolate himself from the rest of society, disillusioned by the ultimately meaningless search for the "beautiful and lofty." I read this as part of my personal project of reading the existentialist canon, but the introduction made me think of this primarily as a response to the utopian socialist and utilitarian ideals of the nineteenth century, a movement that inspired the Russian revolution of 1917.

Nikolay Chernyshevsky (one of the main proponents of the aforementioned movement) in his novel What is to be done? championed collectivist associations and asceticism, the submission of all personal goals to that of the collective. Underground Man defies that by saying man has a natural instinct of individualism, and that were we to receive the perfect utopian life, we would ultimately reject it.

Chernyshevsky's novel is radically collectivist, while Dostoyevsky's is radically individualist. It's no surprise Notes from Underground is considered one of the first existentialist novels. It takes the rejection of the singular life purpose to the extreme—a lifetime lived from a place of societal rejection, from the Underground.

Personally neither of them sound appealing. Subordinating yourself to the collective seems a bleak, thankless, tiring life. I also couldn't fully commit to what the protagonist had done. I think I love life too much, that as insignificant as it is sometimes, somehow I still want to be a part of it. ( )

1849-ben ​Dosztojevszkijt politikai összeesküvésben való részvétele miatt halálra ítélik, amit az utolsó pillanatban kihirdetett cári kegyelem katonai őrizetre változtat. „A holtak házából” az író csak tíz esztendő múlva, 1859-ben szabadul. A regény a személyes tapasztalat hitelével számol be a szibériai fegyenctelepek életéről. Mai szemmel olvasva a művet, nem annyira a benne leírt állapotok (a zsúfolt barakkok, az éjjel-nappal csörgő bilincsek, a káposztalevesben úszkáló csótányok) alig elviselhető nyomorúsága a legmegrázóbb, sokkal inkább annak az embernek a gyötrelme, aki számot ad minderről. Dosztojevszkij csak annyira távolítja el saját személyétől a feljegyzéseket, amennyire a kor irodalmi konvenciói megkövetelik: rövid szerzői előszóban közli, hogy a kéziratot egy Szibériában elhunyt nemesember hagyatékában találta, akit gyilkosság miatt kényszermunkára ítéltek. Maguknak a feljegyzéseknek főhőse viszont nem elsősorban abban különbözik a többiektől, hogy nemesember – más nemesek is vannak a fegyenctelepen –, hanem abban, hogy komolyan vesz bizonyos erkölcsi normákat, amelyeknek pedig itt semmi jelentőségük nincs. A telepen mindent az életben maradás szigorú racionalitása hat át, és ez szinte elképzelhetetlen úgy, hogy az ember ne váljék embergyűlölővé. Ez a tétje a feljegyzéseket papírra vető főhős belső küzdelmének, ez teszi hitelessé tíz éven át nem lankadó kíváncsi figyelmét a többiek iránt, amivel a visszataszító vonások mellett felfedezi az értékeset is, az őrök kijátszásában megnyilatkozó népi furfang megannyi változatát, vagy az emberi méltóságért érzett örök sóvárgás szüntelen – és sokszor torz formákban kiütköző – jelenlétét. Dosztojevszkij művének kivételes jelentősége többek közt éppen abban van, hogy főhőse pontosan látja-ábrázolja a fegyenctelep valamennyi figuráját, mégsem veszíti el a megértés és együttérzés képességét.

Although the first part meanders a bit too much for my liking, I found "Notes from the Underground" to be an ultimately relatable and insightful experience. To find so many of my own "unconventional" thoughts mirrored in a character completely different from myself prompted a series of self-reflections that haven't stopped yet. Also, the more I think about the ending, the harder it hits. ( )