Sven Delblanc (1931–1992)

La notte di Gerusalemme e’ il numero uno della Iperborea: decisamente potevano iniziare con qualcosa di piu’ luminoso…

Come lo schiavo se la prende con il padrone cosi’ l’uomo incolpa dei e miti, che non sono altro che sue invenzioni. (37)

Ah, poveri romani! Quando mai avete guardato al di la’ delle apparenze? Voi considerate la forma ma non lo spirito, la buccia della religiosita’ ma non il suo dolce frutto! Che valore ha la parte esteriore di cio’ che e’ sacro? Perche’ fate domande cosi’ stupide? (62)

L’eclissi era stata per tutti un momento di timore e di paura, un esame di coscienza - cose difficili da sopportare per gli uomini. Percio’ salutammo il ritorno della luce con gioia e sollievo. (122)
… (més)

Pusztán azáltal, hogy egy történelmi regény történelmi időt választ magának, meghatározza saját üzenetét: ha vészterhes korról ír, végkicsengése gyakorta borús, ha viszont dinamikus korba helyezi cselekményét, mondanivalója is reménykeltő lesz. Az igazi bravúr azonban abban rejlik, amikor egy író egy olyan felemelő témához nyúl, mint mondjuk a felvilágosodás, és megtalálja benne a kétértelműt, a rejtőző rémületest – és Delblanc pontosan ezt teszi. Elbeszélője Malte Moritz von Putbus, Putbus ifjú és lelkes grófi sarja, aki a forradalmi eszmékkel jól feltöltekezve nekivág az Újvilágnak, hogy színről színre meglássa a szabadság honát. Ám kénytelen rádöbbenni, hogy hajója, a Speranza valójában rabszolgákat szállít a lehető legembertelenebb körülmények között – és itt máris összeütközésbe kerül grófunk egyéni erkölcse annak a közösségnek a törvényeivel, aminek tudtán kívül része lett. Delblanc a naplóformát választotta a regény alapjául, és milyen jól tette! Zseniális, hogy az író úgy képes az elbeszélő szavain keresztül ironikus lenni, hogy közben maga az elbeszélő nem érzékeli ezt az iróniát – aminek következtében az olvasó maga ébredhet rá, hogy Malte Moritz fennen hirdetett tisztasága és szilárdsága valójában mily törékeny kis valami. Mert a kis gróf egyedül van magasztos elveivel az óceán közepén, egy idegen, pokoli világban (aminek pokoli voltát csodásan erősíti fel Delblanc lüktető prózája), ahol a szörnyetegek erkölcse az úr – így hát minden adott, hogy végül megérkezzünk a negatív katarzisba. És ki merem jelenteni: ez volt talán a legfájdalmasabb végkifejlet, amit az utóbbi időben olvastam. Elképesztően impulzív, színes-szagos szöveg, igen piciny terjedelemben. Mestermunka.

Jó, hát ez csak történelem, mondja az olvasó, mikor becsukja a könyvet. Pedig dehogy. Ez a történet még mindig nem ért véget.… (més)

Sven Delblanc az egyik legkedvesebb kiskedvenc* szerzőm, ezúton ajánlom mindenkinek. Azon írók közé tartozik, akik a lélektelen tintapacákból, amiket betűknek nevezünk, képesek élő, lélegző valamiket (többnyire könyveket) szőni. Igazi műfaja a rövid történelmi opusz, amiben imponáló tárgyismerete, érzéssel használt naturalizmusa, filozófiai jártassága és miszticizmus iránti vonzalma is kidomborodik.

A Kirándulások kifejezetten csavaros mű. Van itt egy író (maga Delblanc), aki az uppsalai egyetemen kreatív írás tanfolyamot vezet, és összeakad ott egy észak-svéd parasztgyerekkel, Gunnarral, aki meglehetősen érdekes, de csiszolatlan szövegekkel kezdi el bombázni. Ezekben az elbeszélésekben szerepel egy Vera nevű rejtélyes lány (eltűnt), illetve egy még rejtélyesebb orosz úr (feltűnt), aki egyrészt igencsak emlékeztet engem a legendás Saint-Germain grófra, másrészt mindenféle tapéta- és szekrényajtókon küldi át Gunnart, aki ezek után a különböző történelmi korokban találja magát. Az elbeszélő megkettőzésével Delblanc elképesztően kitágítja a saját lehetőségeit: a könyv a könyvben trükknek köszönhetően eltérő irodalmi formák közt lavírozhat, ráadásul amíg Gunnar saját élményeit valóságként éli meg, addig a regénybeli író számára ezek pusztán a képzelet termékei, és feldolgozandó alapanyagok – az ebből (és persze a generációs különbségekből) fakadó nézetkülönbségek metafizikus mélységet adnak a történetnek. Ráadásul rendkívül szórakoztató az az önirónia, ahogy Delblanc saját alakmását kezeli. És mi több, még mondanivaló is van: aki a történelem kerekének küllői közé botot próbál dugni, az megszívja.

Igazi csemege.

* Ami azt jelenti, hogy igyekszem tőle mindent olvasni, ami magyarul megjelent, de az igen kevés.… (més)